Házirend
Szeretnénk, hogy itt tartózkodása, pihenése kellemes legyen, melyhez az is hozzátartozik, hogy elkerüljük az esetleges félreértéseket. Kérjük, hogy figyelmesen olvassa el és tartsa be az alábbi házirendet. Köszönjük, hogy tiszteletben tartja ezeket az irányelveket, és reméljük, hogy kellemes időtöltést teszünk lehetővé Önnek a magánszálláshelyünkön!
Érkezés / Elutazás:
A szálláshely az érkezés napján 14:00 óra körül foglalható el, az utazás napján pedig 10:00-ig kell elhagyni azt. Ettől eltérő időpontokat csak előzetes egyeztetés alapján, és a foglaltságtól függően tudunk biztosítani. A nyaraló nem rendelkezik állandó recepcióval, de érkezéskor minden esetben személyesen fogadjuk Vendégeinket, majd elutazáskor szintén személyesen vesszük át a nyaralót.
A szálláshelyet csak az előre egyeztetett létszámban vehetik igénybe a Vendégek, melyet a szállásadó – előzetes bejelentés nélkül is – ellenőrizhet. A nyaraló egyszerre csak egy családnak vagy csoportnak kerül kiadásra.
Fizetés, adatfelvétel:
A teljes szállásdíj – korábban foglalókén kifizetett részén felüli – összegének és az idegenforgalmi adónak a fizetése érkezéskor történik.
Érkezéskor, a kötelező VIZA adatfelvétel céljából, a vendég köteles a szállásadónak átadni a személyes dokumentumait (útlevél vagy személyi igazolvány, lakcímkártya), és a helyszínen fizetendő összeget.
Parkolás:
Parkolásra a zárt udvarban lehetőség van.
Szobák, berendezési tárgyak használata:
Kérjük a berendezési tárgyak rendeltetésszerű használatát. A berendezést a házból kivinni tilos. Érkezéskor és induláskor azokat ellenőrizzük, az esetleges károk okozása esetén, a károkat a vendéggel a helyszínen rendezzük. A bútorokat átrendezni csak a szállásadó beleegyezésével lehet.
Takarítás:
A nyaralót a Vendégek tisztán, kitakarítva veszik át (Amennyiben probléma merülne fel a tisztasággal, kérjük jelezzék). Hosszabb tartózkodás és igény esetén heti egyszeri takarítást, ágynemű és törölköző cserét biztosítunk.
Hulladékelhelyezés:
A háztartási szemét gyűjtése a konyhában, fürdőszobákban elhelyezett szemetesekben és a kertben elhelyezett kukában lehetséges.
Dohányzás:
A dohányzás és a nyílt láng használata az épületen belül tilos!
Tűzrakás, bográcsozás, grillezés:
Tüzet rakni és bográcsozni kizárólag a kijelölt tűzrakóhelyen, szélcsendes időben lehet.
Háziállat:
Háziállat jelenleg nem hozható a nyaralóba.
Egyéb:
A lefoglalt időszak lejárta előtti elutazás esetén a szállásdíjat nem áll módunkban visszafizetni.
A szállásadó fenntartja a jogot, hogy a botrányosan viselkedő vagy a házirendet be nem tartó vendégeket nem fogadja, illetve a szállásról azonnal eltávolítja.
Elérhetőség:
Bármilyen probléma felmerülése vagy egyéb észrevétel esetén forduljanak hozzánk bizalommal.
A szálláshely szolgáltató éjjel-nappal elérhető a következő telefonszámon:
Telefon: 70 576 2060
E-mail: info@nefelejcsszallas.hu